Sziasztok! Idén is elindult a
cipősdoboz projekt a rászoruló gyermekek részére. Cipősdobozba
csomagolt 0-16 éves korú gyerekeknek lehet készíteni ajándékcsomagot. Ha
szeretnél segíteni, hajrá! December 1-18. között várják az adományokat
Budapesten.
2013. november 28., csütörtök
Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy
vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy
tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig
számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy
"szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.
Sosem az akadályok számítanak
Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet.
Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak
részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap
eltűnhetnek. A szeretet viszont örök.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)